A Megvalósulatlan projektek cikksorozatban olyan alkotásokról olvashattok, melyek akár évtizedek után sem készültek el, mégis a tervezés olyan fázisában voltak, hogy akár koncepciós vázlatok, forgatókönyvek, interjúk segítségével rekonstruálható, hogy milyen lett volna, ha mégis sikerül bemutatni. Megannyi ilyen projektről tudunk, jegelésük oka pedig szerteágazó. Van, hogy a stúdió és az alkotók teljesen más koncepciót képzeltek el. Egyes esetekben az újratervezések során teljesen elveszik az eredeti elképzelés. De akad olyan példa is, mikor a kor, az alkalom nem teremtett lehetőséget.

Tovább olvasom

2019. novemberében indult útjára a Disney+, amit az egeres cég saját streaming-zászlóshajójának szánt, hogy méltó kihívójává váljon az HBO-nak és a Netflixnek. A szolgáltatások között természetesen eddigi saját gyártású és koprodukcióban készült alkotásaikat nézheti meg a külföldi közönség.

Tovább olvasom

 

A fáradhatatlan Ryan Murphy több projektre szóló szerződést kötött a Netflix-szel, mely keretén belül már láthattuk A politikus első két évadát, illetve az idén debütált Hollywood-ot. A Murphy védjegyévé vált stílus a streaming szolgáltatóra költözve igen kifizetődőnek tűnik, hisz a projekteket imádja a kritika. A 2020-as Emmy jelölések közül A politikus 4, míg a Hollywood 12 jelölést zsebelt be.

Tovább olvasom