A film előzetese és a játékideje alapján nagyjából be lehetett lőni, hogy mire számíthatunk: korrekt háborús filmet kapunk egy mindig jó Tom Hank-szel.

A Greyhound csatahajót a készítők a mozikba szánták, eredetileg június 12-én lett volna a premier. Magyar szinkronos előzetes is érkezett hozzánk, majd jött a koronavírus, és úgy döntöttek a készítők, hogy nem kockáztatnak. A veszteség minimalizálása érdekében streamingszolgáltató platformján fogják bemutatni a II. világháborús filmet. Az Apple látott fantáziát a projektben, és 70 millió dollár ellenében megvásárolta a jogokat. 

A film megtörtént eseten alapul: Ernest Krause először kap lehetőséget egy hadihajó fedélzetén kapitányként. Azt a feladatot bízták rá, hogy kísérjen el egy 37 hajóból álló konvojt az Atlanti-óceánon, ott, ahol a német tengeralattjárók vadászhatnak rájuk, de légierő bevetésére nincs lehetőség. A konvoj ellátmányt és katonákat szállított a briteknek az Egyesült Államokból. Az USS Keeling, más néven Greyhound nevű “csatahajó” kapitánya, Krause mindent megtesz annak érdekében, hogy megvédje a bárányait a farkastól. 

Tom Hanks nem csak főszereplő, hanem ő maga is írta a forgatókönyvet. A nemrég a koronavírus elleni harcot sikeresen megvívó, kétszeres Oscar-díjas férfi  kedveli ezt a műfajt, mindegy, hogy színészként (Ryan közlegény megmentése) vagy producerként (Az elit alakulat) kell helyt állnia. A Greyhound csatahajó esetében tulajdonképpen magának írt forgatókönyvet; az alap egyébként C. S. Forester A jó pásztor című regénye volt. 

A film in medias res indít, és egészen a végéig úgy is marad. Nem telik el pár perc, és már ott is van az ellen, a „láthatatlan” német tengeralattjáró, és onnan a mozi átcsap egy másfél órás arctalan háborús drámába. Mindig történik valami, és egy pillanatra sincs megállás. Ritka az a film, amelyben legalább annyi számot lehet hallani, mint szót, de megkockáztatom, hogy a Greyhound esetében ez a két számadat nagyon közel van egymáshoz. A film pörög, és ez viszonylag szokatlan egy Tom Hanks-mozi esetében. A jelenetek annak ellenére pofásak, hogy néha azért “kilóg a CGI”, ugyanakkor fontosnak tartom megjegyezni, hogy a filmet mindössze 50 millió dollárból forgatták, és így nézve a végeredményt, nem lehet panaszunk a látottakra. A jeleneteket igazi csatahajón vették fel, és bár egy nagyobb okostévén is jól néznek ki az akciók, azért úgy lett volna az igazi, ha moziban láthatjuk ezt a filmet. 

A Greyhound legnagyobb baja a mélységének a kidolgozatlansága, nincs igazán kinek drukkolni. Persze vannak a németek, őket háborús filmben “utálni kell”, mindenki más a “jófiú”. A Greyhound csatahajó esetében azonban olyan gyorsan és intenzitással indul be a mozi, hogy nincs időnk megismerni a karaktereket, egyiknek sem sikerült lelket adni, és így még talán egydimenziósnak sem lehet őket nevezni. A film mai viszonylatban abszolút rövidnek mondható. A kb. 90 perces játékidőből nagyjából tíz perc a stáblista, így nem meglepő, hogy inkább a csatahajós tengeri ütközetekre fókuszáltak a készítők. 

 

 

 

Tom Hanks egyszerűen nem tud rossz lenni, de a háttere még neki sincs kidolgozva: a szerelmi szál vagy a mély vallásosság végig jelen van az esetében, mégsem tudjuk ezt mihez kötni. A moziban egyetlen igazi szereplő van, a többiek csak biodísznek vannak ott, az ijedt nézésen kívül nem sok szerep jut nekik. Ezért kár, hiszen többek között Elisabeth Shue vagy Stephen Graham is szerepet kapott. Tom Hanks one man showt nyom a szűk másfél óra alatt, kicsit mintha a Számkivetettet látnánk. A film nem is film igazán, némileg olyan, mint egy számítógépes játék egyik szintje, amelybe belépsz, és gyors akciókat eszközölve továbblépsz.

A produkciót az az Aaron Schneider jegyzi, aki főleg operatőrként lett elismert, igaz, 2003-ban a Two Soldiers című rövidfilmjével elhódította az Oscar-díjat. A Greyhound a streamingszolgáltatók filmfelhozatalaihoz képest szerintem korrektül megállja a helyét. A mozi pörög, Tom Hanks remek, mint mindig, a filmzenét is jól eltalálták, és ilyen témában nem sok produkció készült, én minden percét hitelesnek gondoltam. Számomra nem volt kérdés, hogy valahogy így játszódhattak le a tengeri csaták, főleg a fedélzetről nézve, persze ebben benne van a naivitásom is. Engem a hibái ellenére végig lekötött, de a végén mégsem keltem fel maradéktalanul elégedetten a fotelemből. Bár Tom Hank-szel továbbra sem biztonságos az utazás, én azért megkockáztatnék vele egy hosszabb utat. 

Szerintem: 7/10

A film előzetese:

A filmet Apple TV-n néztem, magyar felirattal. 

965 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>