A labda gömbölyű - Ted Lasso: az első három rész után

Az Apple TV+ saját gyártású sorozata az év egyik legkellemesebb meglepetése.

Nyugodtan kijelenthetjük, gyakorlatilag nyert helyzetből indult Jason Sudeikis Ted Lasso című szériája. Ennek oka pedig, hogy két olyan zsánert ötvözött, melyek külön-külön is nagy népszerűségnek örvendek. Hiszen a múlt hét pénteken debütáló sorozat egyszerre egy munkahelyi komédia és egy sportfilm (egyik a megközelítésmódot, másik az alapötletet biztosítja). Előbbi bár főleg a 2000-es évek első évtizedében volt uralkodó műfaj, nemrégiben például a Netflix is próbálkozott (és vallott csúnyán kudarcot) a zsáner újbóli köztudatba hozásával(Space Force), és nézőként is az lehet a benyomásunk, hogy ebben a nem túl bonyolult, ám annál hatásosabb receptben még lehet potenciál. Hiszen a fő karaktertípusok, a jellemek váza gyakorlatilag bármilyen környezetbe átültethető, és akkor már csak egy jó alapötletre és sokszínű, ötletes humorra van szükség. Az Apple úgy döntött, hogy a sportfilmek miliőjét fogja vegyíteni a az előbb taglalt keretrendszerrel, megszórva mindezt a kulturális különbségekből adódó humor mindig kéznél lévő fűszerével. Az első három rész alapján pedig kideríthetjük, hogy a Sudeikis által vezetett alkotógárda jól sáfárkodott a boszorkánykonyhában.

Az alapötlet tehát a sportfilmek világából lehet ismerős. Adott egy csapat, amelyik évek óta nem tud eredményt felmutatni, a tulajdonos pedig radikális lépésre szánja el magát, egy új edzőre bízza a gárda irányítását. Ezen a ponton pedig már szinte látjuk is magunk előtt, amint a sorsdöntő meccsen a sérülésből felépülő fiatal játékos győztes góljával nyerik meg a bajnokságot. Csakhogy rögtön kiderül, hogy a tulajdonosnő szándékai itt egészen mások. A volt férje ugyanis mindennél jobban szerette a klubot, azonban a válóper során az valahogy mégis a nőhöz kerül, akinek szánt szándéka lesz bosszút állni a férfi félrelépéseiért. Ted Lasso, a futballban tökéletesen laikus edző tehát a csapat nevetségességének tétele érdekében érkezik. Persze, az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindennek ellenére már az első három részből egyértelmű, hogy az amerikai tréner végül sikerrel fog járni.

Tényleg meglepő, hogy a Ted Lasso ennyire működik. Az alapötlet nem túl eredeti, a megvalósításban semmi különös nincs. Ami viszont kétségtelenül kiemeli a sorozatot a középszerből, az a tökéletes karakterrajz. A címszereplő egy kifejezetten érdekes figura. Már ezen a ponton ki lehet térni arra, hogy a sorozat milyen ügyesen bánik a különböző nemzetsztereotípiákkal. Az írók felhasználják ezeket, sőt az is tény, hogy néhány primer poénért sem voltak restek lehajolni (melyik oldalon van a kormány, a tea ihatatlan az amerikaiak számára), de ettől függetlenül okosan integrálják a különböző előítéleteket a történetbe. Főleg azért, mert szinte mindet a feje tetejére állítják. A prosztó amerikai most kedves, az angol arisztokrata egy számító karrierista. Ted karaktere tökéletes példa erre a megközelítésmódra. Ő ugyanis egy nyílt szívű és egyenes ember, aki épp az ilyesfajta tisztaságával fogja később elfogadtatni magát. A mellékszereplők az első három részben kevesebb teret kapnak, de mindenkit sikerül néhány látványos jellemvonással felhelyezni a térképre. Rebecca, a klub tulajdonosa a sértett feleség, akinek később minden bizonnyal megismerjük az emberi oldalát is ( Hannah Waddingham túlzó, teátrális gesztusai tökéletesek a szinte rajzfilmszerű főgonosz szerepében), Jeremy Swift Higginsként a joviális titkárt hozza, rajtuk kívül még Juno Temple Keeleyje lehet egy érdekes figura, Temple egyébként egészen remek, ő az, akit színészi szempontból igazán ki lehet emelni. Affektálásával, erőltetett akcentuséval, idejétmúlt ruházatával egy kifejezetten árnyalt karaktert formál meg.

Mit sem érnének azonban ezek a figurák jó párbeszédek nélkül, és szerencsére a Ted Lasso ebben is erős. Pergő, éles riposztok, a szünetekkel való tökéletes operálás jellemzi a dialógusokat. A humor egyébiránt nagyon sokszínű, a teljesség igénye nélkül az alkotók élnek a groteszk, az abszurd, a jellem- és a szituációs komédia eszközeivel. Amit talán még érdemes elmondani, hogy sportszempontból tökéletesen hiteltelen a sorozat. Olyan mértékben, hogy zavarhatja a témában jártasakat. Én azonban még ezért sem tudtam haragudni rá, mert ezen a téren is csak azt kapjuk a szériától, amit máshol. Sokszor hangos, néhol túltolt, helyenként nyikorog, azonban teli van ötlettel és a képernyőn is sugárzó szeretettel.

A kezdés alapján a Ted Lasso könnyen lehet az idei év egyik meglepetéssorozata. Okos, átgondolt és helyenként kifejezetten bátor szériával van dolgunk, mely könnyen megtalálhatja a közönségét.

Értékelés: 8/10

Képek: Apple Insider, TMDb