A The Boys tulajdonképpen a semmiből érkezett, és lett a sorozatnézők óriási kedvence. Az első évadot én későn találtam meg, de aztán kétszer néztem meg egymás után, annyira tetszett a sorozathősös, társadalomkritikát, zseniális karaktereket felmutató széria. 

Néhány héttel ezelőtt startolt a második évad, egy érdekes formátummal. Az Amazon Prime először három részt rakott fel a platformra, majd ezután heti rendszerességgel követhettük az eseményeket. A jó hír, hogy a harmadik évadot még a második premierje előtt berendelték, sőt a színészek Instagram-bejegyzései alapján azt a következtetést szűrhetjük le, hogy már el is kezdtek dolgozni a folytatáson.

 

Eric Kripkéék kiváló érzékkel nyúltak hozzá a képregény alapanyagához, és bár annak minden beteg brutalitását nem vitték, nem vihették “vászonra”, azért így is sikerült überelni ebben a tekintetben az első évadot. 

A szereplőkről azt írtam az első évadban, hogy azért tetszenek igazán, és azért rendkívül jók a karakterek, mert minden rossz kicsit jó, és minden jó kicsit rossz is egyben, és szerintem inkább ilyen emberekből áll a társadalmunk. A folytatásban ráadásul több, fontos szereplőről is érdekes, és sokszor meghökkentő háttér információt kapunk, amely néhol bizony kicsit más megítélés alá helyezi az adott karaktert. A két, kvázi ellenpólust jelentő Butcherről és Homelanderről is megtudhatunk néhány izgalmas dolgot, de Frenchie múltjáról is lehull a lepel. 

Ami a második évad tempóját illeti, néha azt éreztem, hogy lassabb volt, mint azt az elsőben megszokhattuk. Unalmasnak semmiképp sem mondanám, de voltak olyan epizódok, amilyeneket anno a Trónok harcánál éreztem: inkább átvezető részek voltak, hogy aztán a következőben leessen az állunk, vagy valami meghökkentő történjen. 

A The Boys második évadában több új karakter is fontos szerepet kapott. A prímet, vagyis a legtöbb (negatív) érzelmet kiváltó szereplő Stormfront volt, aki félelmetesen hozta a pszichopata náci nőt. Aya Cash egyszerűen lubickol a szerepben. Többször éreztem azt vele kapcsolatban, hogy akár Homelanderre is veszélyes lehet, gondolok itt arra, hogy egyáltalán nem tudja kontroll alatt tartani. 

A Butcher apját játszó John Noble és a kiégett szuperhős, Shawn Ashmore is kevés szerepet kapnak, de jelenlétük rendkívül fontos volt a sorozat történései szempontjából. A Gyűrűk urából ismert Noble, tulajdonképpen a modernkori Denethort alakítja, míg “Lamplighert” érdekes látni az X-Menben megszokottól teljesen “ellentétes” szerepben. 

A szereplők, a  zene, a rendezés, a vágás mint eddig, a tökéletességet súrolja, ám amiért a The Boys az egyik abszolút kedvencem lett, az a kőkemény társadalomkritika, illetve hogy nehéz témákkal foglalkozik. Ezekből a második évadban is kaptunk eleget: ilyen többek között a szülő-gyermek konfliktus (felnőtt korban is), a másság kezelése, a drogok, látszatházasságok, vallás vagy a szerelem tematikája. Mind-mind olyan téma, amely gondolkodásra sarkall, és emiatt is imádom a sorozatot. 

A The Boys második évadának is voltak felejthetetlen jelenetei, ezek közül kétséget kizáróan az egyik legemlékezetesebb a finálé volt, ahol csak kapkodtuk a fejünket a történések láttán. Ha nem tudnánk, hogy lesz harmadik évad (és remélhetőleg még jó sok!), akkor a nyolcadik rész lezárása majdnem hogy tökéletes befejezése lett volna a sorozatnak.  

Itt meg is ragadom az alkalmat, hogy leírjam, hogy az amit Antony Starr, vagyis Homelander a második évadban produkál, az egészen egyedülálló, a színészkedés magasiskolája. Minden mozdulata, minden reakciója, minden rezzenése félelmetes és hiteles, nálam ő a sorozattörténelem egyik legjobban kitalált, legsokszínűbb, legfélelmetesebb negatív hőse. Egyszerűen lenyűgöző, olyannyira, hogy el is kezdtem miatta a Banshee újranézését. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy a második évad legvégén látható jelenetet (igen, azt, a felhőkarcoló tetején) eredetileg az első évadba szánták, ám végül nem került be oda. A készítők azonban úgy gondolták, hogy a fináléba illik, és azt kell mondjam, tökéletesen illeszkedett a látottakhoz. 

the

Összességében úgy gondolom, hogy a második évad talán egy hajszálnyival alulmarad az elsővel szemben, ugyanakkor így is messze átlagon felüli, az év egyik legjobbja. Egy nem tökéletes 10/10-es sorozat. Rég volt olyan, hogy egy hét bizonyos napját várjam csupán egy sorozat következő epizódja miatt, de a The Boys elérte ezt nálam. A harmadik évadban egészen biztosan szerepel majd Jensen Ackles, aki a Supernaturalből kerül át a sorozatba, de abban biztosak lehetünk, hogy nem ő lesz az egyetlen nagyágyú, aki csatlakozik a 21. század egyik legjobb szériájához. Mi pedig nagyon várjuk!

Szerintem: 10/10

A sorozat előzetese:

899 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

    XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>