Az atom, ami úgy viselkedik, ahogy nem kellene neki és a feltalálója, aki szintén.

Ha világunk erős, meghatározó nőire gondolunk, elsők között merül fel Marie Curie neve, aki munkájáért élt és halt meg. Természetesen a történetet mind jól ismerjük, egyrészt mert Curie a történelemórák színes szereplője volt, hiszen nőként elsőként vágott utat a tudomány kizárólag férfiakból álló világában. Másrészt, mert bár már több mint száz éve, hogy felfedezte a rádiumot és annak viselkedését, a folyamat amit ezzel elindított amellett, hogy életeket ment, a mai világunkra is fenyegetően sötét felhőt borít. 

Marjane Satrapi 2019-es életrajzi drámájában az események a végkifejlettel kezdődnek. Az idős Curie a halálos ágyán emlékszik vissza életére, mely a filmben (de láthatóan, érdemben a főhős szerint is) Pierre Curie-vel való találkozásakor kezdődött igazán. A fiatal Maria Sklodowska küszködik a kirekesztően vaskalapos francia tudós férfiak elutasításával, és hiába az átütő zsenialitás, minduntalan akadályokba ütközik. Ezt az sem segíti kifejezetten, hogy Maria mindennemű rugalmasságtól elzárkózik a tudományos konklávéval szemben, vadul őrzi emberi és tudományos integritását. Természetesen ilyen “hátrányokkal”, lengyelként, nőként nem jut messzire a századfordulós francia társadalom betokosodott konvencióiban. Ám egy napon találkozik a lehengerlő Pierre-rel, aki megtalálja a hozzá vezető utat. Nem alárendeltként, hanem partnerként tekint rá, és teret enged tehetsége kibontakozásának. A közös munka előrehaladtával a Bunsen-égő nyomán a két zseni érzelmei is lángra gyúlnak. Maria makrancos ellenkezését szerelemmé őrli a tudat, hogy a férfi nem az önállóságát és szabadságát akarja elvenni, hanem őt magát. Innentől pedig szabaddá válik az út mind a szerelmüknek, mind a közös kutatásnak. Rábukkannak a rádiumra, amely felfedezés a kémiát alapjában változtatja meg, ugyanis az elem nem úgy viselkedik, ahogyan kellene neki. Szerelmük és közös projektjük egymással párhuzamosan halad előre, gyümölcse pedig egyszerre érik be. A Curie házaspárt jelölik a Nobel-díjra, ám Marie, gyermekük születése miatt nem tud ott lenni az átadón.

Ezzel fel is vetődik a következő probléma. Kötelékük ugyan megbonthatatlan, de korántsem mentes a viszályoktól. Bár a munka legalább annyira a nőé, mint férjéé, egy anyának a Nobel-díjas kémikus pozíció is csak “másodállás” lehet. Ez a konfliktus tehát a cselekmény valós idejű szála. A kémiai elem és a szerelem megtalálása, valamint kidolgozásuk.  A másik, mindezek következménye, maga a reakció amelyet az anyag kivált a világban. Amely háborúra éhesen mindenben a pusztító fegyver lehetőségét látja, melyet Curie rádiumában meg is talál. Ez a másik időben és térben játszódó cselekményszál látványos háborús jelenetekkel éles kontrasztba állítja a tettet a következményeivel. A szándékot a cselekvéssel. Évezredes kérdéskör ez alapvetően, a gondolat megalkotójának van-e és, ha igen, milyen jellegű felelőssége a megvalósultakban. Az alkotók állásfoglalását mutathatja az a jelenség, hogy a meggyőző látványvilág ezekre a kérdésekre aligha ad választ. Elborzaszt ugyan, és a dilemmát is felveti, az abból kifejlődő gondolatvirágot azonban már nem gondozza. 

A fókusz mindenhonnan hamar visszatalál a két tudós szimbiózisára. Amikor ez egy tragédia során megszakad, Marie teljesen összeomlik. Innentől hiába a külvilág erős behatása, új karakterek bevonása, személyes- és történelmi jelentőségű események sora, az egész mintha egy torzult háttérzaj lenne a nő lenne monodrámája alatt. De képtelenségében azért még szerez egy újabb Nobel-díjat, egy feminista mozgalom arcává válik, és százezreket ment meg a hadszíntéren. Miközben az alapmotiváció, ennek az önálló, állhatatos, cinikusan realista nőnek az összes mozgatórugója végig férjében összpontosul.

Így lehet, hogy a befogadó számára a film és a főszereplő céljai nem feltétlenül egy irányba tartanak, ami destruktívan hat az alkotás egységére. Életrajzi dráma lévén nem kérhető túlságosan számon a cselekmény iránya, de a hangsúlyok annál inkább. És ez az alkotás itt vérzik el. 

A történet tudományos részével jól bánik a film, izgalmassá teszi, és a témában kevéssé érdekelt nézők figyelmét is végig fenntartja. Azonban a konfliktusok prioritása mintha még magában a készítőben sem lenne tisztázott. A feminizmus, mint jelenség nem hangsúlyozódik túlságosan, míg a házaspár sikerért vívott viaskodása központi szerepet kapott. A történelmi jelentőség megjelenik ugyan, de mint említettem, nem mélyülünk el benne. A főhősnő karaktere viszi az egész filmet, látványos fejlődés vagy változás azonban nem mutatkozik benne. A legaprólékosabb, és kétségtelenül dicséretet érdemlő szál a szerelem a filmben. Romantikussága ellenére is realisztikus, szerencsére nincs kényszer benne a lineáris építkezésre sem. Egy valódi együttműködésen és tiszteleten alapuló kötődést mutat be az alkotás, amiben nagyon szerethető a két színész. (Rosamund Pike a visszafogott, alig észrevehető mimikákkal világokat romba döntő arisztokrata szerepére született, Sam Riley pedig a tekintetével is hitelesíti szerelmük  elsöprő erejét.) Mindezeken felül kapunk még egy csodásan szürreális látványelemekkel (a különböző kémiai égések káprázatos színeiben táncoló nő, Marie tehetségének szimbólumaként például egészen rendkívüli) dolgozó vonalat is, ami hasznára is válhatna a koherenciának, mert összemoshatná ezeknek a szálaknak a határait, de néhol egyáltalán nem tud beépülni a film szerkezetébe.

Amikor tehát a film kerete bezárul, a számvetés pedig véget ér, a nézőben ugyanaz a kérdés fogalmazódhat meg, ami a legandás tudósnőben:

Vajon megérte ez az egész?

A film angol nyelven, felirat nélkül érhető el.

Képek: TMDb

 

1259 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>