A vérbeli sorozatrajongóknak olyan volt az elmúlt időszak, mint a karácsony. Először a Trónok harca előzménysorozata, a House of Dragons debütált, majd tegnap, szeptember 2-án a Gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi első két része vált elérhetővé világszerte. A látottak alapján szerintem elégedetten csettinthetünk.
Az Amazon 2017. novemberében vásárolta meg A Gyűrűk Ura televíziós jogait, potom 250 millió dollárért. Terveik szerint egy 5 évados műsorban gondolkodnak, legalább 1 milliárd dolláros költségvetéssel, ezzel pedig az eddigi legdrággabban készülő sorozat lesz a történelemben. Összehasonlításul: Peter Jackson mesterműve, vagyis az egész trilógia összesen került 281 millió dollárba. Persze nem kell aggódni az Amazonért, ez a költségvetésük kb. 0,2%-a…
A sorozat természetesen szülőatyja mesterművéből táplálkozik: J. R. R. Tolkien Arda-mitológiáján alapul a szuperprodukció.
A történet a másodkorban játszódik, vagyis a már ismert Gyűrűk Ura eseményei előtt több ezer évvel. A viszonylagos béke korszakától kezdve követhetjük nyomon a szereplők, illetve különböző népek életét. Emberek, hobbitok, tündék, orkok, törpök, gonosz erők, minden a “régi mederben”. Több szálon fut a történet, és mindegyik elég izgalmas ahhoz, hogy lekössön minket.
Az első két rész után bátran leírhatom: engem nagyon durván megvettek. A történet, a karakterek, a zene, a képi világ külön-külön kiemelné a sorozatot az átlagból, de így együtt ez egy olyan élmény, amelyhez fogható nem sok van a televíziózás történetében. Ez az a széria, amelyet ha hetente adnának le moziban, akkor is megnézném. Bár nem panaszkodhatom, ami a tévém nagyságát illeti, ezt mégis vásznon lenne érdemes látni. Nem volt egyszerű, de folytatták Peter Jackson munkásságát; az ember néha arra lesz figyelmes, hogy tátott szájjal ül a tévé előtt.
A sorozat negatív fogadtatása azért nem lepett meg, mert már a megjelenés előtt tele volt az internet kritikákkal, amely főleg a különböző népek bőrszíne miatt volt terítéken. 2022-őt írunk, aki emiatt lehúz látatlanban egy sorozatot, menthetetlen szerintem.
És ha már szóba került: számomra mindegyik színész telitalálat, nálam senki sem lógott ki, ritkán éreztem ennyire eltalált castingot. A hobbitok, a tündék, törpök, a fő- és mellékszereplők mind a helyén vannak.
Külön kiemelném, hogy Howard Shore most „csak” a főcímzenéért felelős, ennek ellenére minőségben elképesztően magas színvonalú zeneileg a produkció. Vannak visszatérő témák, úgy érzem Bear McCrery igazi klasszikust alkotott. Itt hallgatható egyébként:
Ez a sorozat rendkívül igényes, lassabb lefolyású, mondhatni az old school nézőknek készült. Minden pillanata ajándék, és csak remélem, hogy ezen a színvonalon folytatódik tovább.
Egyértelműen 10/10. Kérdés sincs.
Én minden percét élveztem, és fáj, hogy egy hetet kell várni a következő részig.
A Gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi az Amazon Prime-on érhető el, szinkronizáltan. Egyelőre két rész van fent.
A trailer:
Fotók forrása: TMDB
2096 megtekintés.
0 comments