A BÚÉK egy olasz film alapjaira építkezve lett az utóbbi évek egyik legjobb magyar közönségfilmje.

Több üdvözlendő tendencia figyelhető meg a magyar filmek terén az elmúlt években. A fesztiváldíjak és a nemzetközi sikerek sokasága mellett észrevehető, hogy a szélesebb közönségnek szánt produkciók is egyre jobb minőséget képviselnek. Míg a kétezres évek közepén a magyar közönségfilmek nagy része(a kevés ellenpélda mellett) egyet jelentett a színvonaltalansággal és a prosztóssággal, ma már ebben a kategóriában is készülnek megtekintésre érdemes alkotások. A teljesség igénye nélkül olyan címeket említhetünk meg az elmúlt évekből, mint a Swing, a Liza a rókatündér, vagy a Tiszta szívvel. Ebbe a sorba illik bele Goda Krisztina tavaly bemutatott filmje, a BÚÉK.

A történet kiindulópontja tulajdonképpen egy generációs élmény. Mindannyian tapasztalhatjuk a hétköznapok során, hogy szinte képtelenek vagyunk elszakadni a telefonunktól. Görgetjük a hírfolyamot a buszmegállóban, az étteremben, sok esetben még sétálás közben is. Azt is mondhatnánk, hogy szinte kialakul egyfajta intim kapcsolat telefon és felhasználó között. Emellett, mindennapi életünket áthatják az elhallgatások, a kisebb- nagyobb hazugságok. Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunkat érnének meglepetések, ha megnézhetnénk családtagjaink, közeli barátink mobilját, ezzel párhuzamosan pedig minden bizonnyal mi sem fednénk fel szívesen a kis készülék apró titkait. A film tehát tulajdonképpen ezt a két, mindennapi tapasztalatot jeleníti meg.

Főhőseink épp szilveszteri vacsorájukat fogyasztják, a pszichológusként dolgozó Alíz pedig úgy dönt, hogy egy játékra invitálja barátait. A szabály egyszerű: Mindenki az asztalra helyezi a telefonját, és bármilyen hívás, vagy üzenet érkezik, azt megosztja a többiekkel. Az este hamar váratlan fordulatot vesz, kiderül, hogy az asztaltársaság minden tagja rejteget valamit. A titkok felszínre kerülése pedig évtizedes sebeket tép fel a szereplőkben.

Rögtön kezdeném azzal, hogy az első megtekintés alkalmával nagyon féltem ettől a filmtől. Az alkotás alapjául szolgáló Teljesen idegenek egy egészen fantasztikus dráma, a magyar verziót pedig a marketingkampány során( nyilván, a nézőmaximalizálás okán) vígjátékként próbálták eladni. Való igaz, hogy Goda Krisztina filmje könnyedebb hangvételű, mint az olasz előd, ám a poénok elképesztően ízlésesek, magyar filmek esetében szinte példátlan módon intelligensek. Ez mindenképp dicséri a két forgatókönyvírót, a rendező mellett ugyanis állandó alkotótársának, Divinyi Rékának köszönhetjük a szkriptet. A humoros hangvétel mellett azonban a film igyekszik komoly témákat is érinteni, és nyilván, ezeket sokszor csupán említés szintjén, felületesen teszi, de egy széles közönségnek szánt filmtől már ez is megsüvegelendő. Remekül egyensúlyozik a humoros és a komoly hangvétel között a film, egyedül a befejezésnél éreztem úgy, mintha az alkotók kicsit megtorpantak volna, és nem mérték volna kellő drámaisággal lekerekíteni a történetet.

Egy olyan filmnél, amely szinte teljes egészében egy szobában játszódik, óriási súly van a színészek vállán. A főszereplők(Szávai Viktória, Bata Éva, Törőcsik Franciska, Elek Ferenc,Mészáros Béla, Lengyel Tamás és Hevér Gábor) pedig egytől egyig jelesre vizsgáznak. Nekem Szávai Viktória alakítása, illetve a Bata-Hevér páros tetszett leginkább. Előbbi egy egészen árnyalt figurát formál meg remekül, míg utóbbiak összes párbeszédében érződnek a hónapok óta tartó konfliktusok, a kölcsönös sérelmek.

Mindent összevetve a BÚÉK sokkal jobb lett, mint amilyenre számítani lehetett. A humora kellemes, de nem fél a komoly témáktól sem. Egy ideális világban minden közönségfilm legalább ilyen színvonalú lenne.

Értékelés:7/10

Vigh Martin

Kép:Popcorn Project, Origo.hu, Port. hu

312 megtekintés.

Megosztás:

0 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>